Miért van az, hogy egyre több a nárcisztikus körülöttünk? – kérdezed. Hadd tegyek fel én is egy kérdést: Miért van az, hogy diagnózisokat aggatunk úton-útfélen mindenkire, akinek a viselkedése nincs a kedvünkre? A munkatársad ADHD-s, mert százfele áll a feje és elfelejti a dolgokat. A barátnőd bipoláris, mert egyszer jókedve van, máskor meg rossz. Az osztálytársad antiszociális, mert csöndben ül a padban. A főnököd pedig nárcisztikus, mert megmondja, hogy mit csinálj.
Néhány évtizeddel ezelőtt még megelégedtünk az elmebeteg vagy idegbeteg szavak dobálásával, most már viszont -a tudomány fejlődésével párhuzamosan- a sértéseink is cizelláltabbak lettek. Miért van erre szükség? Mi lenne, ha a diagnosztizálást meghagynánk a szakembereknek, mi pedig a konkrét viselkedésbeli problémát jeleznénk vissza a másiknak, ahelyett, hogy egy komplett diagnózist dörgölünk a másik orra alá vagy ragasztunk rá a háta mögött.
Miért probléma a diagnózisok dobálása?
Konfliktusok minden kapcsolatban vannak és ez teljesen rendben van, nincs vele semmi gond. Optimális esetben a konfliktusokat megbeszéljük és keresünk valamilyen közös megoldást, ami mindkettőnknek jó vagy kompromisszumot kötünk, azaz mindketten engedünk. Gyakran azonban az fordul inkább elő, hogy ahelyett, hogy megfogalmaznánk a problémát, minősítjük a másikat. Például a párod megkérdezte, hogy „jó, ha neked is csirkét rendelek?”. Erre te hozzávágod, hogy mennyire erőszakos. Ezzel ő nem tud mit kezdeni, maximum kirobban egy vita arról, hogy nem is erőszakos. Közben viszont valójában az volt a problémád, hogy nem kérdezte meg, hogy te mit ennél szívesen. Ha ezt jelzed vissza neki ahelyett, hogy minősíted, egyrészt megelőzhettek egy veszekedést, másrészt a valós problémát tudjátok megbeszélni.
Ugyanez a helyzet azzal is, amikor diagnózist vágsz a másik fejéhez. Ha valaki megkapja azt, hogy „Már megint mennyire nárcisztikus vagy”, nem sokra megy vele. Azonban ha elmondod a konkrét problémát, hogy nem hallgat végig vagy úgy érzed, hogy nincsenek figyelembe véve az igényeid, arról már lehet beszélni. Ha elmondod, hogy mit érzel és mire lenne szükséged, a konfliktus valódi szintjén fog zajlani a veszekedés és megoldást találhattok a problémára.
Mindemellett, ha diagnózissal illetjük a másik személyt, jogosan érezheti megtámadva, megbántva magát, hiszen ezek egyike sem dicséretként, hanem valamilyen rossz tulajdonság megfogalmazására szolgálnak.
Harmadrészt, ezek komoly szakkifejezések, amiket csak pszichiáter szakorvos vagy klinikai szakpszichológus dokumentálhat valakiről, különböző vizsgálatok és interjúk elvégzése után. Laikusként nincs meg a megfelelő szakképzettsége ahhoz senkinek, hogy felállítson egy diagnózist a másikról, illetve a kapcsolatot sem viszi előrébb, sőt.
Mi az a nárcizmus és kire mondjuk, hogy nárcisztikus?
A konyhapszichológia szerint az nárcisztikus, aki csak saját magával van elfoglalva, minden úgy van, ahogy ő akarja és rettentő sokat gondol saját magáról. Biztos, hogy mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akire igazak a fentiek állítások legalább némelyike és akire szeret is nárcisztikus emberként gondolni.
Valójában viszont ennél jóval összetettebb a kép. Van egy úgynevezett egészséges nárcizmus. Ez a kisgyerekekre jellemző születésüktől kezdve nagyjából 2-3 évig. A gyerekek ilyenkor még a világ közepének érzik magukat, azt hiszik, hogy minden történés összefügg velük és nem képesek empátiára. Ez az egészséges fejlődésnek egy szakasza, semmi baj nincs vele. Megfelelő fejlődés esetén a gyermek meghaladja ezt az állapotot, képessé válik a mentalizációra és az empátiára, ezáltal mások figyelembe vételére is.
Amennyiben kisgyerekkorban nem tud optimális körülmények között zajlani a gyermek fejlődése, sérülhet a személyiségének alakulása és kialakulhat a nárcisztikus személyiségzavar. A személyiségzavar fennállását azonban csak 18 éves kor után jelenthetik ki a szakemberek is, hiszen felnőttkorig még alakulóban van.
A nárcizmus a legtöbb esetben egy védekezés, egy megküzdési mód, amely segít maszkolni a szégyent és a fájdalmas érzéseket.
Attól, hogy a párod határozott és domináns, még nem feltétlenül nárcisztikus. Az, hogy a főnököd hirtelen haragra gerjed, nem teszi őt egyből nárcisztikussá. Az, hogy a szomszédod kisajátítja a parkolóhelyek többségét, nem jelenti azt, hogy nárcisztikus lenne.
A nárcizmus egy személyiségzavar és nagyon sok tényező összeállása kell hozzá, hogy egy szakember (!) megállapíthassa.
Mi vezethet a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához?
A különlegesség figyelemmel jutalmazása
A feljogosított viselkedésnek lehet egy olyan háttere, hogy a gyermek olyan családban nőtt fel, akik valamilyen szempontból különlegesek voltak. Gazdagok, híresek, ősi család leszármazottjai. Lényeges, hogy ez a „különlegesek vagyunk” alaphiedelem a kommunikáció része volt. A gyermek a különlegességük tudatában nőtt fel. Az is előfordulhat, hogy maga a gyerek volt kiemelkedően szép vagy nagyon tehetséges és a család ezt fokozott figyelemmel jutalmazta. Ezáltal a gyermek megtanulta, hogy ő különleges, más mint a többi ember, ő jobb. A gyermeket elkényeztették, kiszolgálták, óriási figyelemmel vették körül, viszont ez volt minden, amit kapott.
Nézzünk meg egy példát, mondjuk egy családnak született egy csodaszép kislánya. A szülők odáig voltak a gyönyörűségtől, dagadt a mellük a büszkeségtől, a nagyszülők a barátaiknak dicsekedtek az unokájuk fényképével. A kislányt állandó dicsfény övezte szépsége miatt, édesanyja a legszebb ruhákba öltöztette, mindig mindenki ámulva dicsérte. A családban a téma ő volt, mutogatták, szerepeltették, produkáltatták és minden ilyen alkalommal rá irányult a figyelem. A kislány megtanulta, hogy ő különlegesen szép és ezt mások csodálják.
Azonban a szülők nem tudtak ennél tovább látni. A gyermekük tárgy volt a szemükben, a saját különlegességre vágyásukat élték meg rajta keresztül. Figyelemmel tüntették ki a különlegessége miatt, de valódi szeretetet nem tudtak adni. Csodálták a lányukat, mert szép, de önmagáért szeretni nem tudták. A kislánynak nem tűnt fel ez, neki nincs hiányérzete. Ő szimplán azt tanulta meg, hogy a figyelem, a csodálat egyenlő a szeretettel és egész hátralévő életében ezt keresi. Olyan emberekkel veszi körül magát, akik csodálják és olyan partnert keres, akit ő is csodálni tud. De jaj annak a partnernek vagy barátnak, aki elkövet valamilyen hibát és már nem tűnik tökéletesnek! Az leértékelődik a szemében, hiszen már nem érdemli meg a csodálatot, így más keres helyette csodálata tárgyaként.
Ugyanebbe a történetbe behelyettesíthető bármilyen tulajdonság. A gyerek, aki kitűnően ért a számokhoz, aki mindenkit elszórakoztat, aki a legjobb jegyeket hozza haza, stb. A gyermek megtanulja, hogy ő tökéletes. Elvárja, hogy ezt mások is észrevegyék és csodálják. A nárcisztikus embernek az átlagos szitokszó, a különleges teljes ellentéte.
Érzelmi elhanyagolás és feltételekhez kötött elfogadás
Nagyon gyakori gyerekkori eredet, hogy a nárcisztikus személyeket gyerekkorukban érzelmileg elhanyagolták. A gyermek a szülei szükségleteinek kielégítésére szolgált, de az ő igényei nem voltak figyelembe véve. Lehet, hogy anyagilag elkényeztették őket, de a valódi szükségleteik nem nyertek kielégítést. Szabályokat nem kellett betartaniuk, mindent megengedtek nekik, de valódi gondoskodást, törődést nem tudtak adni a szülők. Például nem ölelték meg őket vagy nem vigasztalták, nem nyugtatták meg őket, amikor arra lett volna szükség.
Az elfogadás feltételekhez volt kötve. A gyermek próbált tökéletesnek látszani, hogy figyelmet (a szeretet ebben a családban való megnyilvánulását) csikarjon ki a szüleitől. Azonban, amikor ez a tökéletesség nem teljesült, értéktelennek volt tekintve. Ezáltal a gyermek azt tanulta meg, hogy az érzései nem találnak hallgató fülekre, de az eredményei, a tökéletessége annál inkább. A tökéletesség elérése, az elismerés hajszolása a cél.
A nárcisztikus emberek működése
Ezen gyerekkori impulzusok miatt nem alakult ki stabil önbecsülésük. Az önértékelésük attól függ, hogy mások elismerik-e, csodálják-e őket. Éppen ezért mindent megtesznek azért, hogy másokból hatást váltsanak ki.
Tudattalanul kialakul egy grandiózus szelfjük, egy olyan én-állapot, amibe mások jelenlétében kerülnek. Ez az én-állapot az, amit általában látunk egy nárcisztikus emberből. A grandiózus szelf, aki tökéletesnek akar látszani, és ha ehhez az kell, leértékel másokat. Gyakran versengenek és agresszíven ragaszkodnak az igazukhoz.
Fontos azonban azt látni, hogy a fenti viselkedések kompenzálásként szolgálnak. Ellensúlyozni próbálják azt a magányos, elhanyagolt, sérülékeny gyermeki állapotot, amilyennek belül (sokszor tudattalanul) érzik magukat. Az énjüknek ez a sérülékeny része ugyanis elfogadhatatlan volt a szüleik számára, azáltal, hogy az érzelmeikkel nem törődtek és az érzelmi szükségleteiket figyelmen kívül hagyták. Amikor csak tehetik, kerülik, hogy ebbe az állapotba kerüljenek, hogy sérülékenynek, magányosnak, szomorúnak érezzék magukat. Ha ilyen helyzet merül fel, még erősebben kompenzálnak: dühösek lesznek vagy témát váltanak.
Nemcsak más emberek társaságában, hanem sokszor egyedül is kerülik, hogy a magányos, sérülékeny állapotukba kerüljenek, ezért gyakran folyamodnak önmegnyugtatáshoz. Ez lehet alkohol, kábítószerek, szerencsejáték, túlzásba vitt munka, számítógépes játékok, evés vagy pornófogyasztás. Vannak, akik veszélyes sportokat választanak vagy kicsapongó szexuális életet élnek.
Összefoglalás
Bízom benne, hogy pontosabb képet kaptál a nárcizmusról és a nárcisztikus emberekről. Remélem, hogy a megértés hozzásegít ahhoz, hogy kerüld a diagnózissal dobálást és helyette a konkrét problémát fogalmazod meg a másik személynek.
Végezetül fontos megemlíteni, hogy szinte mindenkiben megjelenhetnek olyan vonások vagy viselkedések, amik nárcisztikusnak tűnhetnek, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy maga a személy is nárcisztikus.
Ha bővebben szeretnél olvasni a témáról, jó szívvel ajánlom Bánki György könyvét, ami A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról címet viseli.
Tetszett a cikk? Böngéssz a korábbiak között és iratkozz fel a hírlevélre, hogy hétfő reggel egyenesen a postaládádba repüljön a legfrissebb bejegyzés.
Érdekel a pszichológia? Esetleg Te magad is pszichológus, pszichológus hallgató vagy? Szeretnéd minél több emberhez eljuttatni a tudásodat? Legyél az Életfűszerező szakmai tagja! A részletekről bővebben itt tudsz olvasni.