Bennem gyakran megfogalmazódik a kérdés, hogy miért van az, hogy mi nők nem tudjuk egymásban a jót értékelni? Mért a hibáit keressük és magunkhoz méricskéljük a többi nőtársunkat? Miért nem tartunk össze?
Az élet sok területén az az érzésem, a nők éhes farkasokként, egymást méricskélve, kritizálásra készen járnak-kelnek. A pletyka, a rosszindulat, de még az egyszerű negatív észrevétel is gombnyomásra működik. Ha egy nő sikeres lesz, azonnal jönnek a rosszindulatú hozzászólások: „Biztos valakinek a valakije” „tuti mindenkivel lefeküdt ezért” stb. Miért nem lehet a másiknak örülni? Miért jó a nőknek az intrika és a rivalizálás? Miért csak a negatívon van a fókusz?
Az intrika és a pletyka funkciója
A csoportban való együttélésben a tagok az egymás viselkedéséről, jelleméről megfogalmazott információk segítségével tudtak eligazodni, ezáltal saját esélyeiket növelni a csoportban, vagyis tágabb értelemben a túlélés volt a cél. A nők fizikai jellemzőikből eredően kevésbé alkalmasak a harcra, így ezzel a módszerrel próbáltak érvényesülni. A férfiak domináns szerepe miatt a történelem során is el voltak nyomva, csak a háttérben kommunikálhattak, épp emiatt olyan fejlett is a metakommunikációs képességük: arckifejezésből, kézmozdulatból sok információt lefuttatnak előre. Tehát egy sor evolúciós és történelmi okunk van az intrikára. Na de ne már!
Rivalizálás a külső miatt
A nők értékét még jelenleg is elsősorban a külső határozza meg. Emiatt a nők egymás külső tulajdonságait figyelik árgus szemekkel és mérik össze a sajátjukkal. Ennek azonban általában nincs jó vége. Ha mindig kiemelt figyelmet fordítanak saját hibáikra –„vastagabb a lábam, kisebb a mellem, nagyobb az orrom” stb., saját fókuszukat irányítják teljesen felesleges dolgokra. Miért? Mert teljesen mindegy kinek milyen tulajdonságai vannak – mindenkiben van jó és rossz, értékes és értéktelen, de nem vesszük észre, csak azt, ami saját magunkban zavar és emiatt lelőjük az önbecsülésünket a béka segge alá. Pedig milyen egyszerű lenne szimplán csak megállapítani másokról, hogy milyen értékeik vannak ehelyett a versenyeztetés helyett, amiben elvérzünk a végén, és rákontrázni valami rosszindulatú gondolattal önigazolás céljából – „ persze van pénze meg ideje magára”. Egyszerűbb meg könnyebb ez, mint szembenézni saját félelmeinkkel, határainkkal, tehetetlenségünkkel.
Erősíteni egymást
Véleményem szerint lehetnek jó kezdeményezések, jó ügyek a nők érvényesüléséért. Addig semmi nem fog változni, amíg mi magunk nem tudunk partnerekként és nem riválisokként egymásra tekinteni. Amíg mi nem tudunk teljesen őszintén magunkba nézni, és nem kizárólag a férfiak értékítélete alapján meghatározni önmagunkat. Amíg nem tudjuk egymást értékelni, elismerni, leküzdve ezt a generációk alatt belénk égett intrikus túlélési stratégiát. Addig sajnos minket sem fognak jobban értékelni a férfiak amíg mi nem értékeljük jobban egymást és önmagunkat.
Amennyiben érdekelnek hasonló cikkek, iratkozz fel az Életfűszerező Magazin hírlevelére az oldal alján, ugyanis a későbbiekben még több olvasmánnyal jövök családdal és önismerettel kapcsolatos témában.