Andi és Peti régóta alkotnak egy párt. Még a kapcsolatuk elején megegyeztek, hogy havonta tartanak olyan napokat, ami csak az övék. Ilyenkor általában elmennek valahová, csak ők ketten. Van, hogy még a telefonjukat sem viszik magukkal, ha a városon belül maradnak, mert így tényleg nem zavarja őket semmi és senki. De hogy kapcsolódnak ők a kompromisszumokhoz?
A válasz egyszerű. Képzeljük el a következő szituációt: Andi nagyon szeretné megnézni a kedvenc festője új kiállítását, viszont Petit nem igazán kötik le a képzőművészetek. Ő inkább egy izgalmas akciófilmet nézne meg a kedvenc színésze főszereplésével, csakhogy Andi nem kedveli az ilyen filmeket. Ha mindketten csak a saját programjukban gondolkodnak, foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, akkor nem lesz igazán kellemes a közös napjuk. Egyiküknek biztosan nem, hiszen olyan programra kell mennie, amihez semmi kedve. Viszont ha kompromisszumot kötnek, már egészen más a helyzet!
Mi a kompromisszum?
A kompromisszum szónak a Wikiszótárban 2 jelentése található. Elért megegyezés és összebékítő megoldás. A lényege, hogy mindkét fél enged a saját elképzeléseiből és próbálnak közös megoldást találni. Például Andi és Peti együtt elmennek a kiállításra, majd utána moziba, vagy egy teljesen más programot találnak ki a hétvégére, amit mindketten szívesen csinálnak. Mondjuk kirándulnak egyet a környéken és Andi a húgával meg a kiállításra, Peti pedig a haverokkal moziba. Szóval, ez egy kölcsönös megegyezés.
Miért jó a kompromisszum?
Segít megelőzni és megoldani a konfliktusokat. Ehhez az kell, hogy tudjunk és merjünk beszélni a saját álláspontunkról az adott kérdésben – ami lehet a közös program vagy akár a fal színe is a nappaliban. Ha elmondom, hogy nekem a lila nem tetszik a falon, akkor még azelőtt kereshetünk másik színt, mielőtt felhalmoznánk 3 vödörnyit belőle a garázsban. De ha hallgatok, akkor talán soha sem fog kiderülni, hogy utálom az egészet és még a fejem is fáj tőle, plusz évekig nézhetem a falon. Azzal meg nem leszünk előrébb, ha magamban duzzogok… Ugyanez igaz Andi és Peti esetére is. Ha mondjuk Andi elalszik a filmen és a végén Petinek kell őt felébresztenie, akkor ezzel majdnem biztos, hogy megbántja Petit.
A kompromisszumokhoz az is kell, hogy meghalljuk a másikat. Ha a társam jelzi, hogy a lila neki nem tetszik, de úgy teszek, mintha süket lennék vagy annyira mással (például a saját lelkesedésemmel) vagyok elfoglalva, hogy meg se hallom, akkor abból csak veszekedés, konfliktus lesz.
A kompromisszum nem megalkuvás?
Alapvetően nem!
Azt gondolom, hogy a jól működő emberi kapcsolatoknak az egyik alapköve, hogy képesek legyünk kompromisszumokat kötni.
Akkor már teljesen más a helyzet, ha mindig csak az egyik fél enged, igyekszik a másik kedvére tenni. Ebben semmi kölcsönösség nincs! Ebben az esetben az állandóan a saját elképzeléseiből, vágyaiból engedő fél csak beletörődni tud, hogy „megint nem pizzázni megyünk, hanem sörözni, pedig nem is szeretem a sört”. Nyilván ez maga után vonja a szomorúság érzését és azt, hogy a másiknak ő biztosan nem is fontos, hiszen pont nem érdekli, hogy akar-e sörözni vagy sem. Ha ennek ellenére sem mondjuk el, hogy ma inkább nem mennénk le a bárba, akkor az valóban megalkuvás lesz.
Ha viszont egyszer a sörözés, utána vagy előtte pedig a pizza a soros, akkor az már más tészta. Nyilván, amikor a báron a sor, kevésebb lelkesedéssel indulunk el otthonról, de könnyebben elfogadható úgy, hogy múlt héten a pizzériában voltunk. Sőt! Így attól is megkímélhetjük magunkat, hogy egész este jó képet vágjunk csak, mert „muszáj”, de közben belül majd fel robbanunk.
De akkor mégis hogy csináljam?
Kompromisszumot kötni nem könnyű! Főleg akkor, ha a szerintünk csodálatosan gyönyörű lila falfesték nem tetszik a párunknak. Mi lenne, ha egy-két árnyalattal halványabb lenne? Az már nem is igazán lila, nem? De azért egy kicsit mégis.
Fontos a köztes megoldásra törekedni! Hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Tudnunk és akarnunk kell megbeszélni, hogy mi mit szeretnénk és ugyanennyire fontos, az is, és hogy valóban meghalljuk és meghallgassuk a másikat! Hiszen a kompromisszum kötés lényege, hogy együtt igyekszünk egy mindkettőnk számára előnyös megoldást találni.
Először talán nem leszünk annyira felhőtlenül boldogok, mintha teljes mértékben csak a saját elképzelésünk valósult volna meg. De hosszabb távon sokkal jobb érzés lesz, hogy közös nevezőre jutottunk. (Örömet okozni szerintem mindig jó érzés.)
Mindig kompromisszumot kell kötni?
Vannak olyan esetek, amikor nem. Ha az értékrendünk vagy a személyiségünk alapját érintő kérdésekről van szó, úgy gondolom, hogy ezeket megváltoztatni túl nagy kérés. Például ha valaki vegetáriánus és nem eszik húst, akkor udvariatlanság arra kérni, hogy egyen a sült kolbászból, mondván „jajj, de hát csak egy kicsi van benne, ennyitől nem lesz bajod”. Nyilván, ha elsőre nem tudjuk, hogy az illető vegetáriánus és ő a tálaláskor mondja, hogy nagyon köszöni, de inkább csak köretet kér, azzal nincs baj.
Az már sokkal inkább problémás, ha csak disznótorsot készítünk vacsorára kenyérrel, egyéb más köret nélkül úgy, hogy tudjuk, a vendég nem fog enni belőle. És nem jó hozzáállás, hogy „dehát én is megettem múltkor nála a salátát”. Így azt üzenjük, hogy egyáltalán nem tiszteljük a vendéget.
Összességében a kompromisszum egy jó dolog. Segít egyről a kettőre jutni és hosszú távon mindenképpen kifizetődő.
Iratkozz fel az Életfűszerező hírlevelére, hogy elsőként értesülj a legújabb cikkekről, podcast epizódokról és mindenről, ami Életfűszerező!
Érdekel a pszichológia? Esetleg Te magad is pszichológus, pszichológus hallgató vagy? Szeretnéd minél több emberhez eljuttatni a tudásodat? Legyél az Életfűszerező szakmai tagja! A részletekről bővebben itt tudsz olvasni.