Az utóbbi napokban óvatosan, de egyre közelebb lépeget az ősz. Ha a hőmérsékletet néha el is felejti szabályozni, a sötétség mától kezdve biztosan korán itt lesz már, hiszen korábbra állítottuk az óráinkat. Most már biztosan vége -egy időre- a nyárias hangulatú hosszú estéknek, a teraszon ücsörögve borozásnak. Helyette beburkolózhatunk egy puha pokrócba és választhatunk egy melegebb italt. A pokróc és a forró ital mellé pedig mi lenne jobb társ, mint egy érdekes könyv vagy film. Ebben a cikkben három filmajánlót hoztunk most el; minden szerzőnk ajánl egyet. A filmek mindegyike mély jelentéstartalommal bír, elgondolkodtat és eltölt érzésekkel.
Minden jót, Leo Grande
(Olga ajánlásával)
A Sophie Hyde rendezésében készült, 2022-es „Minden jót, Leo Grande” egy tabudöntögető remekmű. Attól, hogy tabutémát boncolgat, még persze lehetne rossz, sőt öncélú. Nagyszerűsége a színészi játékban, a személyiségfejlődés folyamatában és a kendőzetlen őszinteségben rejlik. Olyan film, ami nem hagyja a lelket lenyomat nélkül: egyszerre végtelenül felszabadító és megbotránkoztató.
A történet
Az alaptörténet kínos: adott egy özvegy tanárnő, aki évekkel férje halála után, hosszas önmarcangolást követőn úgy dönt, hogy igénybeveszi egy fiatal szexmunkás férfi szolgáltatásait, hogy a soha át nem élt orgazmust megtapasztalhassa. Interneten „rendeli” a fiút, akivel egy szállodai szobában találkoznak. Így indul a film: kettejük találkozásával a szobában, és majdnem végig ott is játszódik.
Szerepek és vágyak
Ami magával sodorja az embert, az Emma Thompson brilliáns játéka: a nő hagyományos, szigorú értékrendet megkövetelő, kötelességtudó tanári szerepe közt és a magányos, idősödő, a szerelem örömeit soha meg nem tapasztaló, vágyakozó ember-mivolta közt feszülő ellentmondás megjelenítése. A két ellentétes oldal, akár két pisztráng, úgy úszik egymással párhuzamosan, hogy egyszer egyik, másszor másik ugorjon a felszínre és tegye fel a kérdést minduntalan: öröm vagy kötelesség? Vágy vagy visszafogottság? Mi az, amit megengedhetünk magunknak? Fontosabb-e az emberek véleménye a saját vágyainknál?
Tabutémák tárháza
Az megszokott, a társadalom által jobban elfogadott, hogy egy idősebb férfi fiatalabb fiatal lánnyal létesít kapcsolatot. De fordítva még mindig elítélendő. Ugyanez a helyzet a szexuális szolgáltatások igénybevételével. A férfiaknak természetes, a nőknek erkölcstelen. A kettő kínos dolgot kombinálta a film, megfűszerezve azzal az információval, hogy a tanárnő nem tud mit kezdeni a korabeli férfiakkal: csúnyák, pocakosak, stb. Ő benneragadt abban az állapotában, mikor fiatalon megismerte a férjét. Nem volt más férfi az életében, azt elvesztette, valahogy onnan próbálná újrakezdeni. Ott szalasztotta el a szenvedélyt, a vágyat, ott keresné. És ezen a két tabutémán kívül is folyamatosan felvet és feszeget megválaszolhatatlannak tűnő kérdéseket a film a prostituálódás folyamatáról, miértjéről, az elfogadásról, az önszeretetről és még sorolhatnánk.
A katarzis
A filmben több döbbenetes, katartikus pont van. Számomra nem az volt a katarzis, amit sokan a film csúcspontjának értékelnek – persze az a jelenet is a székhez szegez, de ettől nem szeretném megfosztani a nézőt, így nem spoilerezek. Számomra a film legfelemelőbb pillanata, a tanárnő önreflexiója. Szembenézés, bátorság, méltóság Emma Thompson tolmácsolásában – ez volt számomra, ami a film legmeghatóbb, legérzékenyebb pillanatát adta. Az emberi mivolt győzelme a merev szerepen.
A film biztosan nem fogja mindenki tetszését elnyerni. Aki akciódús mozira vágyik, ne ezt válassza. De azoknak, akik szeretnek bekukkantani a lélek legkeskenyebb szegleteibe, és elidőzni saját esendőségükön, kihagyhatatlan darab.
Hat hét
(Kata ajánlásával)
Zsófi 17 éves. Zsófi jövőre fog érettségizni. Zsófi keményen dolgozik azért, hogy kijusson a ping-pong Európa Kupára, mert ez az egyetlen esélye, hogy kitörjön. Zsófi terhes. Még szerencse, hogy nyár közepére várja a gyereket, így könnyebb a titkolózás.
Zsófi érettségi előtt áll, édesanyjával és a kishúgával él egy udapesti panellakásban, amikor a barátja teherbe ejti és a srác ezzel a lendülettel ki is lép a kapcsolatból. Így Zsófi gyakorlatilag egyedül kénytelen végigcsinálni a terhességet. Édesanyja, Bea, nagyon szeretné támogatni és azt is, ha megtartanák a babát, de Zsófi hajthatatlan. Ezért dönt az örökbeadás mellett. Így ismerkedik meg Emmával és Gáborral, akik sok év sikertelen próbálkozás után is szeretnének szülők lenni. A sztori igazából a szülés körüli eseményeket foglalja össze. Hogyan viseli Zsófi, amikor parkolópályára állítja az edzője, milyen a kórházban és milyen a gyermekágy időszaka, mit él át Emma és Gábor, amikor azt várják, hogy leteljen a hat hét és végleges legyen az örökbefogadás. Ugyanis a címadó hat hét azt a hat hetet jelenti, amíg az édesanya meggondolhatja magát és visszavonhatja a nyilatkozatát, hogy gyakorlatilag vad idegenekre bízza a gyermekét.
A szereplők szerintem jó emberek, de mindannyiuknak megismerjük a félelmeiket, gyenge pontjukat. Többek között ettől is lesz nagyon emberi a történet. Vannak benne olyan apró mozzanatok, mint egy telefonhívás vagy elejtett fél mondat, amik mindent elmondanak arról, hogy mi zajlik a szereplők lelkében.
A Hat hét nem egy könnyed estki kikapcsolódást jelentő film. Viszont egy – szerintem – csodálatos alkotás az örökbefogadásról. Mindkét oldal érzései profin meg vannak jelenítve, mind az édesanya, mind az örökbefogadó szülők. Szeritem az is nagyon szuper, hogy nem egy nagy veszekedős, teátrális harcolós drámát kapunk, hanem egy valódi érzelmekkel teli alkotást. Csendesen, de mégis kristálytisztán látjuk küzdeni őket a félelmeikkel, a démonaikkal. A szereplők esendők és ettől lesz ez egy nagyon jó film!
Apák és lányaik
(Annaréka ajánlásával)
A Russel Crowe és Amanda Seyfried főszereplésével készült film méltán kapta meg a 7.9 pontos IMDb értékelést. Bár a film már 2015 óta megtekinthető én csak 2020 környékén láttam, de azóta többször is megnéztem és mély nyomot hagyott bennem. Egyrészt Russel Crowe színészi játékát nagyra értékelem, másrészt a történet vonalvezetése a szereplők lelki vívódásain és fejlődésén keresztül csodálatos. Mindemellett nagyon szép a képi anyaga is, különösen az egyik szexjelenet vágásai.
Katie Davis (Amanda Seyfried) huszonéves fiatal nő, New Yorkban él, gyerekekkel foglalkozik. Látszólag habzsolja a testi élvezeteket, mindig újabb és újabb szexpartnerei vannak. Azonban ez csak a felszín. Valójában Katie retteg. Retteg, hogy elveszíti azt, akit nagyon szeret. A film párhuzamosan megismertet minket Katie gyerekkorával is, ezáltal megértjük, mi a félelmének az alapja. A történet kiválóan szemlélteti az elhagyatottság sémát.
Az alkotás azért is gyönyörű, mert elkísérhetjük Katie-t a gyógyulása útján. Láthatjuk, ahogy érkezik valaki az életébe, aki többet akar kapni Katie-ből, mint pusztán a testét és örömmel ad ő maga is többet. Megfigyelhetjük, ahogy a lány elkezd küzdeni a sémája ellen és azt is ahogy el-elbukik. Megtapasztalhatjuk a filmvásznon, hogy milyen gyógyító ereje tud lenni egy jól működő egészséges kapcsolatnak. Tanúi lehetünk, ahogy bebizonyosodik, van élet a traumáinkon túl, talán jobb is, mint remélni mertük.
Melyik filmet fogod először megnézni? Valamelyiket akár már láttad is?
Amennyiben érdekelnek hasonló cikkek, iratkozz fel az Életfűszerező Magazin hírlevelére az oldal alján, ugyanis a későbbiekben még több olvasmánnyal jövök családdal és önismerettel kapcsolatos témában.