Az elmúlt hetekben részletesen sorra vettük az elhárító mechanizmusok, illetve az éretlen elhárítások témáit. Így nincs más hátra, mint, hogy az érett elhárító mechanizmusokról is ejtsünk néhány szót!
Hogyan lesz érett egy elhárító mechanizmus?
Az elhárító mechanizmusok automatikusan aktiválódó, önvédelmi működéseink, amelyek óvnak bennünket a kellemetlen, fájdalmas, szorongáskeltő helyzetektől, élményektől.
Akkor mondjuk, hogy egy elhárító mechanizmus érett, amikor az a személyiségfejlődés egy későbbi, érettebb szakaszában alakul ki. Mondhatnánk azt is, hogy tulajdonképpen megtanuljuk ezeknek az alkalmazását, még ha nem is szándékosan.
Érett elhárító mechanizmus többek között…:
- elojtás
- izoláció
- humor
- kompenzálás
De mi a közös bennük? Ha elképzelsz egy kis ovist, érti-e a humort? Nem nagyon. Vagy ugyanígy nem fogja magában tartani, más szóval elfojtani, hogy aznap nem tudott hintázni, mert a nagycsoportosok elfoglalták a hintát és emiatt szomorú, hanem hazafelé úton erről fog mesélni.
Nézzük meg ezeket részletesen:
Az elfojtást se nagyon kell bemutatni. Volt már, hogy történt veled nap közben valami megrázó, fájdalmas, de úgy érezted, az élet megy tovább, nem is foglalkoztál vele, tetted a dolgod, aztán este lefekvéskor nem hagyott békén? Esetleg annyira mélyen elnyomtad (=elfojtottad) magadban, hogy később testi tünetek formájában bukott ki? Hiszen, ha nem gondolunk rá, úgy érezzük, nincs többé a gyászunk, fájdalmunk, a stressz, túlléptünk rajta. De közben ezek a felszín alatt munkálnak és előbb utóbb valahogy utat találnak maguknak, mint egy gejzír. (Ha erről bővebben olvasnál, ajánlom Máté Gábor: A test lázadása című könyvét.)
Az izoláció elszigetelődést jelent. Ilyenkor úgy érezzük, hogy leváltunk, leválasztottuk magunkat, érzelmileg függetlenítettük magunkat és teljesen kívülállóként tudunk tekintetni egy olyan szituációra, amikor megbántottak bennünket, dühösek lettünk. Vigyázat! Azzal, hogy leválasztjuk az érzést az eseményről, még nem oldottunk meg semmit! Ez az érzelemmentesség látszatát keltheti, úgy hihetjük, hogy tiszta fejjel gondolkodunk, de könnyen belefuthatunk egy újabb élménybe, ami ugyanazt a reakciót váltja ki, mint amitől izolálni szeretnénk magunkat.
A humor mindenki számára ismert. Elhárító mechanizmusként való alkalmazására a legeslegjobb példa, Chandler a Jóbarátokból. Ő az aki, mindig viccel, de ha odafigyelünk a szavakra, a poén mögötti mondanivalóra, máris nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak a jó hangulat kedvéért durrogtatja egymás után a vicceket.
„Üdv, Chandler Bing vagyok. Viccelődöm, ha kínosan érzem magam.”
„Reménytelen vagyok és idétlen, és kétségbeesetten vágyom a szerelemre.”
Chandler – akit Matthew Perry zseniálisan alakított – tisztában van a saját szorongásaival, félelmeivel és ráadásul ki is mondja őket humorba csomagoltan, így nem egy önsajnálatban tocsogó, hanem egy szerethető figurát kapunk – némi önismerettel – és vele együtt nevetünk, de nem rajta. Ezáltal saját magát sem teszi céltáblává.
Kompenzálásról akkor beszélünk, amikor van például egy általunk hátrányosnak vélt tulajdonságunk, olyan tényező az életünkben, amiről jobbnak tartjuk nem tudomást venni és ezt más eszközökkel szeretnénk ellensúlyozni, kiegyenlíteni. Biztosan mindenki részt vett már olyan beszélgetésben, ahol arról a kollégáról volt szó, aki sokat dolgozik, gyorsan lépdel a ranglétrán, jómódú és hangzottak el olyan mondatok, hogy „ah, tuti azért szenteli az egész életét a munkájának, mert nincs magánélete!”. De számtalan más módon is megnyilvánulhat a kompenzálás.
Összegezvén: fontosak és jók az elhárító mechanizmusok?
Ahogy azt a múlt heti cikk végén is írtam, az elhárító mechanizmusok nem egyértelműen rosszak vagy jók és nem fogjuk tudni gazként kiirtani őket. Nem is érdemes!
Van helyük az életünkben, a védelmünket szolgálják a bejövő töméntelen impulzussal szemben!
Az viszont egészen biztos, hogy nem minden esetben válik mind a hasznunkra. Ha mindent elfojtunk, annak könnyen szomatizáció lehet a vége. Ugyanúgy az állandó viccelődés, poénkodás elterelheti a figyelmet a valós problémákról és hiába rejtjük humor mögé a szomorúságunkat, szorongásunkat, ha nincs aki ezt meghallaná, esetleg nem tudjuk a humorizáláson kívül máshogy szóba hozni ezeket, pedig szeretnénk, akkor feldolgozatlanok maradhatnak ezek az érzések.
Az elhárító mechanizmusainkat meg kell ismernünk, foglalkoznunk kell velük, így jó barátainkká válnak majd, akik segítenek, amikor szükségünk van rájuk.
Szeretnél Te is belevágni egy terápiás folyamatba? Töltsd le a ‘Hogyan válassz pszichológust?’ e-bookot.
Téged is érdekel a pszichológia? Jelentkezz az Életfűszerező csapatába!
Szeretnéd, hogy még több értékes tartalmat készítsünk? Támogasd az Életfűszerezőt!