Hibázni emberi dolog. Ahogy az is, ha megbántunk valakit. Az esetek döntő többségében akaratlanul okozunk fájdalmat a másiknak. És amikor valami rosszat teszünk, bocsánatot kérünk. Erre tanítanak minket a szüleink már kicsit gyermekkorunk óta. De azt is megtanuljuk, hogy hogyan kérjünk igazán bocsánatot?
Ó, bocsi!
Van, amikor automatikusan mondogatjuk, hogy bocsánat, elnézést, bocsi – és még sorolhatnám. Általában ilyenkor egy koncerten próbálunk átvágni a tömegen, véletlenül rálépünk valakinek a lábára a buszon vagy a Lidlben nekiütköztünk valakinek, amíg próbáltunk kenyeret vadászni magunknak.
Ilyenkor a belénk nevelt udvariasság mondatja velünk ezeket a szavakat és nem a megbánás.
Akkor most kérjek bocsánatot?
A másik opció, amikor csak azért kérünk bocsánatot, hogy megnyugodhassunk, elhangzott a bűvös szó: bocsánat, sajnálom vagy ezek bármelyik szinonimája. Ilyenkor szeretnénk villámgyorsan elsimítani a (kirobbanni készülő) konfliktust. Mi teljesen nyugodtak leszünk, megtettük, amit elvártak tőlünk és kész. Bocsánatot kértem, hát ez sem elég?
Abban az esetben nem, ha csak azért mondjuk, hogy ki legyen mondva, de nincs mögötte semmi.
Őszintén bocsánatot kérni
Mert ahhoz, hogy őszintén bocsánatot tudjunk kérni, be kell látnunk, hogy fájdalmat okoztunk a másiknak, még ha akaratlanul is! Nyilván ehhez elengedhetetlen, hogy felfigyeljünk azokra a non verbális jelekre, amik ezt tükrözik. Vagy a megbántott fél elmondja, hogy ez most fájt neki, így direkt módon kapjuk meg az információt.
Szóval, az őszinte bocsánatkérés két alappilléren nyugszik.
Az egyik – ahogy már említettem – az, hogy belássuk, megbántottuk a másikat. Nem véletlenül tudunk a sajnálom szóval is bocsánatot kérni. Nem kell teljes mértékben megértenem, hogy neki most miért fáj, hogy azt mondtam kócos, amikor máskor ezen vidáman elnevetgélünk! A lényeg, hogy észrevegyem, ez most nem a nevetgélés ideje! Valami zajlik a másikban, amit lehet, hogy nem szeretne vagy még nem is tud megfogalmazni. De hallanunk kell azt, ha kifejezi, ez a megjegyzés, hogy ő most kócos (csak, hogy a példánál maradjunk), fájt.
A másik, hogy komolyan gondoljuk amit kimondunk. Nem kell barokkos körmondatokkal vagy 3 vagonnyi virággal és csokival megtámogatni a bocsánatkérést. Nem a gesztus nagysága a fontos, hanem, hogy a kimondott szavaink igaziak legyenek! Ha látszik, hogy elgondolkodtunk a dolgon és tényleg sajnáljuk, akkor az már rengeteget számít! Innen sokkal könnyebb egy jó beszélgetést elindítani, ahol mindenki el tudja mondani, hogy élte meg a szituációt, mert már egy elfogadó, biztonságos légkört teremtettünk azzal, hogy komolyan gondoltuk a bocsánat kérést.
Varázsszavak
Használd mindenre,
hogy legyen jobb ahol élsz
a négy varázsigét…
Ezek a
SAJNÁLOM, a BOCSÁSS MEG, a KÖSZÖNÖM és a SZERETLEK.
Mert ezek a szavak valóban varázserejűek. Egy kapcsolaton (mindegy, hogy párkapcsolat, barátság, szülő-gyerek kapcsolat) rengeteget erősíthet, ha a felek ki tudják mondani ezeket. Sokkal könnyebb lesz betonbiztosnak érezni például a barátságot, ha a Varázsszavakat is használjuk!
Segítenek mindenkinek. Ha bocsánatot kérnek tőlünk és ha megbocsátást nyerünk, akkor is. Könnyebben gyógyulnak a sebek.
Bocsánatot kérni nagyon nem egyszerű! Ezt senki sem állította. Hiszen ezzel beismerjük, hogy hibáztunk és az sosem egyszerű. De mindenképpen megéri! Nem csak a másikért, hanem saját magunkért is!
Hasonló cikkek a témában:
Iratkozz fel az Életfűszerező hírlevelére, hogy elsőként értesülj a legújabb cikkekről, podcast epizódokról és mindenről, ami Életfűszerező!
Érdekel a pszichológia? Esetleg Te magad is pszichológus, pszichológus hallgató vagy? Szeretnéd minél több emberhez eljuttatni a tudásodat? Legyél az Életfűszerező szakmai tagja! A részletekről bővebben itt tudsz olvasni.